Az árvíz és az autók fénye elől egyszerre menekülő vadakat videóztak az 55-ös főúton Gemencnél
A riadt szarvasok és őzek a közeli gemenci erdőből szaladtak a járművek közelébe.
A riadt szarvasok és őzek a közeli gemenci erdőből szaladtak a járművek közelébe.
Nagy szükség van a milliókba kerülő életvédelmi eszközre.
Egy személyautó és egy fát szállító teherautó ütközött az 55-ös főúton.
Az 5-ös és az 55-ös utat figyelték a napokban a rendőrök, a 17 gyorshajtó mellett rendszám nélküli motorosokat is elcsíptek.
Két sofőr halt meg pénteken a Csávoly külterületén történt balesetben.
Az 55-ös főút újabb szakaszának felújításával egységes főút jött létre Szeged és Baja között, valamint a két város közötti kerékpárút is összeér már.
Teherautóval ütközött egy traktor az 55-ös főúton, a traktor vezetője meghalt.
Átadták csütörtökön az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti 12,3 kilométeres felújított szakaszát. A korszerűsítés 4,29 milliárd forintba került. Ezzel a Dél-Dunántúlt a Dél-Alfölddel összekötő 55-ös út öt részéből négy elkészült. A tervek szerint 2017-re a Mórahalom és Kelebia között szakasz rekonstrukciójával újul meg teljes egészében az 55-ös – hangzott el a csütörtöki átadáson.
Egy személyautó tehergépkocsival ütközött az 55-ös úton Baja és Csávoly között, a teherautó keresztbe fordult az úttesten.